Mindenféle gondolatok tőlem

Adott két szőke, kékszemű kisfiú. Mindkettő kilenc éves. Nem testvérek, nem osztálytársak. Eredetileg az egyiknek az anyukája, a másiknak az apukája futott nálam- így történt az, hogy most már a gyerekek is ezt teszik.

 

Rajtuk kívül csak felnőtt futóim vannak, alapvetően azok közül, akik korábban ChiRunning tanfolyamot végeztek nálam.

 

Ez a két kis gézengúz mégis megér egy írást.

 

Az egyikük egy elég zárkózott, csöndes, kicsit nehezen oldódó, koraérett gyerek, akiben minden edzésen, minden résztáv előtt újra és újra meg kell erősítenem, hogy igen, meg tudod csinálni a feladatot.

 

A másik egy nagyon érzékeny, nagyon huncut, mindig szeretetéhes kisember, akivel nagyon szelíden és észrevétlenül, de le kellett azt meccselni, hogy az edzést igyekezzen fegyelmezetten, odafigyelve megcsinálni. Mert ha jó napja volt, csinált mindent, ha rossz, akkor meg alig lehetett összeszedni.

 

Ez a két kisfiú végigedzette a telet a nulla fokban, a sötétben a pályán, felnőttek közt. Az egyikük tökegyedül, mert annyira kezdő volt még, hogy nem volt senki, akivel együtt tudott volna futni. A másikuk sokszor saját választásból egyedül, mert néha szívesebben és jobban fut így, hát belefért, hogy külön indítottam.

 

A futás egy kilencévesnek eleve monoton, és nekik nem volt lehetőségük a csapattásakkal bandázni, hiszen a ’csapattársak’ 25-50 éves felnőttek, ami azért nem ugyanaz.

 

Nézem, ahogy hétről hétre fejlődnek, és nem csak az eredményeik alapján.

 

Büszke vagyok rájuk, ahogy felnőttek a feladathoz- már nem kell a szájukba rágni mindent, mert rutinná vált.

 

Az elején még minden edzés végén akartak futni egy nagyon gyors 400-at. Ami persze mindig sokkal-sokkal erősebb lett, mint amit előtte egész edzésen futottak.

 

Mostanra megértették, hogy az edzés az nem az utolsó egy körről szól. Megértették azt is, hogy nem minden edzésen kell kihajtani magukból a maximumot. Hogy a bemelegítés és a levezetés fontos, és az is, hogy hogyan történik. Hogy a pihenők nem véletlenül adott hosszúságúak.

 

Az egyikük a pihenőkben már szó nélkül teríti magára a kabátját, a másik pedig iszik két kortyot- ahogy megbeszéltük, mert ezek voltak a gyenge pontok.

 

Kettőjük közt nagyon nagy még a tempókülönbség, de ha tehetik, együtt melegítenek, együtt vezetnek le- és ezt nagyon rendesen csinálják, mert tudják, hogy csak így van engedélyezve a hógolyózás a munka végén.

 

Az egyikük már nem akar mindenkivel versenyezni, mint az elején. Vérprofin zárja ki a külvilágot, és futja a kért tempót olyan tempóérzékkel, amire egyszerűen születni kell.

 

A másikuk is tanulja már, hogy mennyi van benne, kezdi elhinni, hogy végig fogja tudni csinálni az edzést, fölösleges agyontartalékolnia. Már van kivel futnia, utolérte a kevésbé géppuska lábú felnőtteket. Sok munkája van benne.

 

A tegnapi edzés végén az egyikük 800-akat futott, amiből csak a második kört kértem tőle erősre, a másikuk pedig erős 400-akat, hosszú pihenővel.

 

Ami ekkor történt, az egy olyan igazán szép, és megdöbbentően érett dolog volt, hogy tulajdonképpen ekkor gondoltam arra, hogy írok róluk pár sort.

 

Az egyik résztávnál úgy alakult, hogy egyszerre indultak. Mondtam az egyiknek, hogy neki kell elöl futnia, hiszen egy erős köre van. A kék szemek csészealj méretűre nyíltak, hogy már hogyan futna ő a másik előtt, hiszen sokkal lassabb. Megnyugtattam, hogy a kollégájának két köre van, és az elsőben nem fog száguldozni- de láttam, hogy nem győztem meg.

 

Indulás előtt még kapott egy igazán szívből jövő ’hajrá’-t a másiktól.

 

Az utolsó egyenesben a következőt látom:

 

Fut elöl papírforma szerint az egyik szőke hercegem, és abban a futásban minden ereje benne volt- és fut mögötte a másik szöszkém. Nem mellette, nem a nyakán loholva, hanem pontosan annyira lemaradva tőle, hogy a kért köridőt hozza.

 

Akkor egyszerűen csak arra gondoltam, hogy te jó ég, micsoda érettségnek lehettem itt tanúja ebben az egy-két percben... Hogy ebből hány felnőtt tanulhatna.

 

Nagyon nagy út volt ez 4-5 hónap alatt. Nagyobb út, mint bármi, amit fizikálisan megtettek, pedig az sem kevés ilyen kevés edzéssel, ilyen rövid idő alatt.

 

Arra gondoltam, valami ilyesmiről kellene szólnia a sportnak ennyi idősen. Sose tartottam nekik kiselőadást fair playről, etikettről, semmiről. Ehhez ők maguktól nőttek föl, és nagyon remélem, hogy ilyenek is maradnak.