Olyan világ van, hogy már szinte minden kezdő futó kezén ott a GPS-es óra, számtalan egyéb funkcióval.
Hogy ez jó vagy rossz, szükséges vagy fölösleges, segít vagy inkább csak zavar, nem én fogom megmondani- mindenki maga dönti el.
Ezt az írást csak gondolatébresztőnek szánom.
Fontos tisztázni az elején, hogy nem egy adott márkáról vagy modellről szeretnék írni, és természetesen vannak különbségek, sokszor nem is kicsik, márka és márka, modell és modell közt.
Én kizárólag azon szeretnék egy kicsit „hangosan gondolkodni”, hogy valóban szükség van-e az óra által nyert adatokra, azok mennyire megbízhatóak vagy mennyire sem, mennyiben járulnak hozzá akár a futó fejlődéséhez, akár a motivációjához vagy a futásban lelt öröméhez.
Kezdjük az első, legalapvetőbb funkcióval, a pulzusméréssel.
A pulzusmérés történhet csuklóról vagy mellkaspánt segítségével.
A csuklóról mért pulzus még ha durván is hangzik, nagyjából a parasztvakítás kategória. Nem márkától vagy modelltől függ, egyszerűen nem tud rendesen működni, mert alkalmatlan rá. Egyetlen esetben van esély valami valóságot közelítő adatokat nyerni belőle: egyenletes futás esetén.
De még erre sincs semmi garancia- mert ha egy kicsit elcsúszik az óra, vagy jobban megizzad az ember, vagy egyszerűen csak rossz a kapilláriskeringése (mint pl. nekem), ne adj’ isten a jobb kezén hordja az órát (mint pl. én), akkor nagyjából semmilyen értékelhető adatot nem fog kapni. A változásokat lassan és pontatlanul követi le, így egy fartlek futásnál vagy egy résztávos edzésen nagyjából semmi haszna. Sokszor a szélsőségeket sem tudja kezelni, tehát pl. a felső pulzustartományban akár 10 ütéssel alacsonyabb értéket mutat.
A pánttal mért pulzus (amennyiben jó helyen és stabilan helyezkedik el a szenzor) ezzel szemben pontos, és a gyors változásokat is képes követni.
A kérdés inkább az, kinek és mikor ad bármi pluszt, ha futás közben folyamatosan látja a pulzusát.
Annak, aki tisztában van a SAJÁT pulzuszónáival (mert teljesítménydiagnosztikán bemérték neki), tudja a küszöbértékeit, és edzésterv szerint fut.
(A „220 mínusz életkor”, meg „a Klári azt mondta, hogy a 160 az magas”, az nem játszik.)
v
Más esetben ezeknek az adatoknak nem sok információértékük van.
A következő érdekes kérdés a GPS által szolgáltatott sebességadatok megbízhatósága/szükségessége. Egyre inkább arra jutok, hogy ezek több kárt csinálnak, mint hasznot.
Először is a GPS helymeghatározásra lett kitalálva, arra tökéletes. Ehhez képest mi egy mozgást akarunk lekövettetni vele, ahol sokszor még az irány és a sebesség is változik. Na most erre nem alkalmas.
A legtöbb futó azonban ráfeszül az óra számlapján felvillanó értékekre- a legrosszabb ebből a pillanatnyi tempó-, és az alapján próbálja megtalálni a kívánt sebességet.
Ez pedig mission impossible, hiszen ha bárki megnézte már utólag a saját logját, láthatta, hogy egyenletes futás esetén is nem ritkán 20-30 (vagy ennél is több) másodperc eltérést mutat a pillanatnyi sebesség a valós tempóhoz képest hol pluszban, hol mínuszban.
Kicsit felhős az idő, magasabbak a házak vagy több a fa, és már kész is a káosz.
Az eredmény: a futó egész idő alatt folyamatosan változtatni fogja a tempóját, ahelyett, hogy a saját izomérzékelésére figyelne, és idővel szépen megtanulná érezni, mennyi az annyi.
Ha ennyire feszülnek meg az izmaim, ennyi erőt teszek az ellépésbe, így veszem a levegőt, összességében így érzem magam, az ilyen tempó. Akkor is, ha az óra tök mást mutat.
Ha állandóan egy hamis mankóra támaszkodik (GPS), soha az életben nem fogja ezt megtanulni.
A megoldás? Sima stopper, és olyan hely, ahol ismertek a távolságok (lehet atlétika pálya, de akár bármi egyéb: egy kör a lakótelepen, amit egyszer lemértem, és kb. tudom, mennyi).
Ha azt az időt és energiát, amit a fals sebességadatokra való koncentrálásra szánnak az emberek, a saját izomérzékelésükre fordítanák, megtanulnának egyenletes tempót futni. Megtanulnák beosztani az erejüket, önállóan eldönteni, hogy ilyen vagy olyan versenytávra milyen tempót válasszanak.
A legtöbb óra mér lépésszámot is. Van, amelyik csak az egyik lábat méri, és van, amelyik mindkettőt. Ez általában elég pontos szokott lenni, mivel az óra a kar mozgásából méri, és kevesen hadonásznak más ütemben a karjukkal, mint ahogy a lábuk mozog.
Mivel a ChiRunning tanfolyamoknak anyaga a helyes lépésszám, elég konkrét képem van arról, hogy a futóknak mennyi fogalmuk van erről az adatról az órájukban.
Általában semennyi. A tanfolyam aktuális fejezete után szokták elővenni a telefonjukat és böngészni a lépésszám diagramokat. Sokszor megkérdezik, hogy az melyik adat... Magyarul plusz egy kiváló funkció a drága futóórákban, ami 10 amatőr futóból kilencnek teljesen fölösleges.
A tanfolyamokon az egyik gyakran elhangzó kérdés a következő:
„Nekem nincs ilyen órám, akkor honnan tudom, milyen lépésszámmal futok?”
Lépés/perc... Fogsz egy stoppert, és számolsz, hányat lépsz egy perc alatt... Vagy fél percig számolsz, és fölszorzod kettővel... Ehhez sem kell az okosóra.
Sok óra a megfelelő mellkaspánttal mutat futásdinamikai adatokat is.
Lépéshosszt, talajérintési időt, vertikális oszcillációt, bal-jobb talajérintési egyensúlyt.
Ezekről végképp nagyon kevesen tudják, mit jelentenek, illetve hogy a mért vagy kalkulált adatok jónak számítanak-e vagy sem, mire lehet vagy mire nem lehet belőlük következtetni.
Ha engem kérdez bárki, sok pluszt nem tesz hozzá semmihez még akkor sem, ha tudjuk értelmezni.
Van óra, amelyik az edzés szinkronizálását követően megmondja, hogy az edzés eredményes volt-e vagy eredménytelen, esetleg fenntartás, regeneráló, vagy épp csúcsforma. Mármint az algoritmus szerint.
Megfigyeltük, hogy ha épp egy keményebb hét van, erősebb sorozatterheléssel, azt az óra többnyire eredménytelennek értékeli, ahogy a hosszabb, lassabb tempójú futások is általában így végzik.
A rövid, gyors résztávok hosszú pihenőkkel azonban szinte mindig eredményesek az algoritmus szerint, néhány ilyen edzés után pedig az óra csúcsformát jelez...
Eléggé kiszámítható, de a valósághoz nagyon kevés köze van.
Nekem jelzett már 17 km résztávot recovery-nek, és lábtörés utáni első futást (rövideket futottam pihenőkkel) peakingnek... Nagyjából ennyire vehető ez komolyan.
Nem akarok én itt senkit lebeszélni az órahasználatról, isten ments.
Nekem is itt van a kezemen- bár miután évekkel ezelőtt a fenti okokból minden GPS adatot száműztem az összes kijelzőről, lényegében így csak egy nagyon drága stoppert használok pulzusmérő pánttal-, de úgy gondolom, nem baj, ha fenntartásokkal kezeljük a kapott adatokat.
A futóimat mindig arra biztatom, hogy próbáljanak minél önállóbbak lenni, függetlenedni az órától, leszakadni a GPS adatokról, megjegyezni az edzéstervet... Legyenek benne abban, amit csinálnak. Ne egy kütyütől függjenek.
Egyre kevesebb olyan lehetőségünk adódik a mindennapokban, amikor ezt megtehetjük. Hogy nem figyelünk hatfelé. Amikor nem kell azzal foglalkozni, ki hív épp telefonon, ki mit posztolt hova, ki üzent Messengeren, Viberen, Whatsappon stb.
A magam részéről, ha a szigetre megyek futni, telefont se viszek.
Ha messzebb megyek vagy terepre, akkor igen, de nincs párosítva az órával. Futás közben nem szeretnék azzal foglalkozni, ki hív vagy ki írt.
A kijelzőn nincs GPS adat, mert megtanultam anélkül eltalálni a tempót (ami nyilván nem egy nap vagy egy hét, de gyakorlással jön).
Emlékszem, a fals GPS adatok még akkor is idegesítettek, amikor pontosan TUDTAM, hogy semmi közük a valósághoz.
Soha életemben nem programoztam föl edzést előre az órára. Elolvasom- ha kell, kétszer-, és megjegyzem.
Futás közben leköt, hogy számolom az ismétléseket, figyelem a légzésem, a pulzusom, a mozgásom, az izommunkám, kiszámolom, hány másodperces kört kell futnom vagy mennyinél kell hol lennem...
Amire a földön ülve képtelen vagyok- meditációra-, az futás közben gyakorlatilag meg tud történni. Hogy kizárok minden mást, és jelen vagyok.
Amióta nem a pontatlan GPS adatokra hagyatkozom, hanem a saját érzékelésemre, sokkal többször van flow-élményem, és sokkal jobban élvezem az egészet. A flow egyik feltétele, hogy 100%-ig benne legyünk abban, amit csinálunk.
Minél jobban el tudunk merülni valamiben, ki tudjuk zárni a külvilágot, és minden gondolatunkkal azzal az adott dologgal tudunk foglalkozni, annál nagyobb esély van arra, hogy az valóban feltölt, kikapcsol, élmény lesz- akár flow-élmény.
Egy edzés, az nem csak egy szép színes log a Garminban vagy a Straván...
Sok futó jön úgy hozzám tanfolyamra, hogy ő nem igazán szeret futni, csak azt szereti, amit utána érez. Vagy hogy ez egyfajta kényszer neki. Nehezére esik elindulni, de ha nem indul el, rosszul érzi magát.
Ennek is számtalan oka lehet, de azt hiszem, az okosórák által minden pillanatban ránk zúdított (sokszor hamis vagy fölösleges) adatmennyiség egyáltalán nem segít abban, hogy a futásba, magába a futómozgás örömébe, dinamikájába belefeledkezzünk.
Ezek inkább csak növelik a „kényszer-faktort”- amit persze mi magunk is kiválóan magunkra tudunk tenni hátizsákként, elfelejtve, hogy egyedül a mi választásunk, hogy futunk, és elvileg ugye azért tesszük, mert ez nekünk valamiért örömet jelent- ha nem is minden pillanatban felhőtlent. :)
