Rólam

A kezdetek

Sportpályafutásom úgy ötéves koromban kezdődött, mikor édesanyám úgy döntött, ő nem óhajtja a nyaralásokat a különböző vizek partján szívinfarktus közeli állapotban tölteni, hogy mikor fogok belefulladni- és ezen felbuzdulva beíratott engem úszni. Ezen a vonalon haladva kerültem sport tagozatos iskolába, és edzettem, versenyeztem további nyolc évet a Dunaferr színeiben.
Miután gyerekkorom minden hajnalát, délutánját, és sok-sok hétvégéjét eltöltöttem a dunaújvárosi sportuszodában, miközben titkon végig a tornász osztálytársaimat irigyeltem, nyolcadik végére érthetően kialakult nálam némi víziszony.
Búcsút intve az általános iskolának és szülővárosomnak, új vizekre eveztem. Pontosabban vízről hallani sem akartam, lovagolni kezdtem, lelkesen és szorgalmasan, hisz ezt akartam, amióta a világ világ. Néhány éven belül díjugratásban már versenyeztem, majd érettségi után belovagló és lovas oktatói szakmát szereztem, és ennek szellemében számos külföldi és belföldi istállóban dolgoztam.
Közben a Testnevelési Egyetemen Sportmenedzser szakon kiválóra diplomáztam.

Futás

A futáshoz gyerekkoromban annyi közöm volt, mint a legtöbb nem atléta gyereknek: testnevelés órán kellett felmérőket futni, meg edzések előtt vagy épp után nyomtuk a vasmű köröket csehszlovák tornacipőben. Ahogy a legtöbb gyereknek, úgy nekem sem okozott ez különösebb katarzist, bár a hosszabb távokat már akkor is jól futottam.
Általános iskola után mindenesetre a futás sem vált a mindennapjaim részévé. 25 éves voltam már, mikor a barátnőm (aki egyébként osztálytársam volt általános iskolában, így nyolc éven át együtt is úsztunk) kitalálta, hogy ugyan menjünk már ki a szigetre futni. Én akkoriban napi 4-5 lovat lovagoltam, a szigetkör mégsem ment simán, és ezt most óvatosan fogalmaztam, mindenesetre rászoktunk. Na, nem vittük túlzásba, egy kör, nem több, de azt élveztük.
Egy darabig ez nekem elég is volt, de aztán mint sok más embert, engem is elkapott a gépszíj, és az első félmaraton után az egyik TF-es csoporttársammal megcéloztuk a római maratont. Abban az évben még messzebb gurultak a gyógyszerek. Teljesítettem a nagyatádi ironmant, a körülményekhez (zéró felkészülés, szakmai és technikai háttér teljes hiánya- értsd: össztelós monti, taposós pedál, futócipő) képest igen becsületes idővel.
Mivel úszni tudtam, és addigra már egész jól kihevertem a víztől való őszinte viszolygásomat, a futást megszerettem, a kerékpár iránti szükséglet adta magát, hogy ebből az egész produkcióból valami triatlon-féle lehessen.

Na de hogy jött itt képbe a Chi Running?

Igen szomorú körülmények között, mikor is 2012-ben egy fáradásos combnyak törés áldozata lettem. Ez így nagyon drasztikusan hangzik, de az is volt: egyszercsak kiesik az ember alól a lába a versenypályán, elviszi a mentő, majd a röntgen után közlik, hogy ez eltört, és azonnal műteni kell.
Mi?!? Eltört? Mi az, hogy eltört? Mitől?? És combnyak?! Doktor úr, most viccel? Az 70 év fölött szokott törni, akkor is minimum le kell esni hozzá a létráról… Mindenesetre sürgősen belém integráltak három becsületes méretű titán csavart. Az ok banálisnak tűnhet: egy erős, veleszületett aszimmetriából adódóan nagyjából minden mozgásnál hibásan terhelek. A folyamatos félreterhelés pedig ide vezetett. Ezt mondjuk nem rég, három évvel később tudtam meg, ott frissen még mindenki a vállát vonogatta, valamint kóros csontritkulásra, vagy csontrákra gyanakodott.
A  műtétből magamhoz térve, becsövezve azonnal azt kérdeztem az orvostól, hogy na és mikor lehet futni…? Ő pedig kíméletlenül közölte velem, hogy elment az eszem, ezzel futni, hát ezzel olyat nem lehet, felejtsem is el egy életre. Aztán megkérdeztem a második orvost, majd a harmadikat, lényegében mindegyiket, aki arra járt, de a vélemények megegyeztek, maximum volt, aki több együttérzéssel tálalta ugyanazt a halálos ítéletet.

Akkoriban én már hallottam valamennyit a Chi Runningról.

Elkezdtem vadul utánanézni- konkrétan az egyetlen esélyemet láttam benne. Ha ez nem, akkor semmi. Négy hónap volt, mire mankó nélkül járni tudtam. Két hétre rá kint voltam Udinében egy Chi Running workshop-on, és megtettem első (nyilvánvalóan még fájdalmas, hiszen maga a járás is fájt) futólépéseimet. Katarzis, remény, és gyakorlás rogyásig. Először egy kilométer. Aztán 3-4. Az első fájdalom nélkül lefutott 10K maga volt a mennyország. Úgy tűnt, hogy ez menni fog.
Eközben nagyon határozottan érlelődni kezdett bennem, hogy erre a tudásra itt is szükség lenne. Emberek megelégelve a gép előtt görnyedést, meg a fotelból tévénézést, fognak egy valamilyen sportcipőt meg szabadidő nadrágot, és elmennek futni. Egyedül. Valahogy. Fogalmuk sincs többnyire, hogy ezt el lehet rontani, pedig nagyon el lehet. Szóval kell a segítség, hát jelentkeztem a képzésre Berlinbe.

És akkor lássuk, hogy lesz valakiből oktató

Elutaltam a pénzt, majd heteken belül jött az első kihívás, rövid kondi formájában: hazacipelni azt a fél mázsa segédanyagot (könyvek, munkafüzetek, CD-k, DVD-k) amiket sok szeretettel küldtek nekem az USA-ból.
Ez után rendszeresen online teszteket kaptam, amiket határidőre be kellett küldeni. 2013 októberében kirepültem Berlinbe. Ott egy welcome-teszttel indítottunk, hiszen az anyag első felével elvileg mindenki tisztában volt már. Majd ezt az egész anyagrészt témakörönként, csoportokra bontva mindenki letanította egy leendő kolléga-jelöltnek, amit a Master Instructor (Marion Meesters) felügyelt, a már végzett oktatók pedig pontoztak. Majd jött az anyag második fele, úgymond a „haladó” témák, amik az alap workshop anyagában nincsenek benne. Átvettük, oda-vissza letanítottuk, lepontozták, tesztet írtunk belőle. Majd a negyedik napon mindenki tételt húzott, és gyakorlati vizsgát tett.
Ha ez egy OKJ-s tanfolyam lenne, akkor most jönne az, hogy mindenki megkapta az oklevelét, és itt a vége, fuss el véle.
Na most ez nem pont így esett, mert amit kaptunk, az egy A/4-es papír volt, tele a kritériumokkal, hogy mit kell még egy éven belül teljesíteni ahhoz, hogy megkapjuk az oklevelet, és fölkerülhessen a nevünk az amerikai oldalra.

Szofia Malatinszky

A listában egész pontosan a következők szerepeltek:

• 14 óra gyakorlati tanítás, pontos dokumentáció
• Saját Chi Walking és Chi Running technika video, megadva minden nézet és paraméter
• Video a workshop anyagának és feladatainak letanításáról, percre pontosan megadva, hogy minek milyen terjedelemben kell benne lenni- vágva, szerkesztve
• Egész napos workshop asszisztálása Master Instructor-ral
• Elsősegély nyújtó tanfolyam

2014 áprilisára sikerült mindennel végeznem, és a bizottság úgy ítélte meg, hogy a tanításra alkalmas vagyok.
Innentől már csak a kétévente esedékes re-certification van, ami workshop asszisztálást takar bármelyik Master-rel, mert az elv az, hogy egy Chi Running workshop-on az ügyfélnek ugyanazt kell kapnia az USA-ban, mint Hollandiában vagy Magyarországon- ami egyébként szerintem nagyon helyes. Nos, nagyjából ennyi a történet, itt pedig követezzen egy felsorolás, aminek minden valamire való önéletrajzban benne kell lennie.

Sporteredményeim a teljesség igénye nélkül

Triatlon, duatlon:

• Dupla ironman (7,6km úszás- 360km kerékpár- 84,4km futás) világbajnoki és világkupa győzelem 2010 és 2014
• Számos korosztályos és abszolút egyéni és csapat magyar bajnoki győzelem és helyezés,
• Rövid táv magyar bajnoki ezüstérem 2022, korosztályos Magyar Bajnok 2020 és 2022
• Középtáv magyar bajnoki ezüstérem 2022, valamint korosztályos Magyar Bajnok 2022, 2. helyezett 2015, 3. helyezett 2014 és 2016
• Duatlon rövid táv Magyar Bajnok 2022, korosztályos Magyar Bajnok 2020 és 2022
• Nemzetközi versenyeken korosztályos és abszolút 1-3. helyezések (Ironman 70.3 Graz 2021, 5i50 Porec 2021, Challange Samorin 2022, PTO Collins Cup Samorin 2022)

 

Atlétika:

• 50km Magyar Bajnoki ezüst 2018 és 2019
• Senior OB 5000m Magyar Bajnok 2019
• Több külföldi maratonon korosztályos 1-3. helyezés (Milano, Roma, Velence, Kassa)

Végzettségeim (már a relevánsak)

• Sportmenedzser diploma (2008)
• Személyi edző (2011)
• SpinRacing oktató (2009)
• Cardio Challange Indoor Cycling Trainer (2011)
• X-Training Crossover Fitness oktató (2012)
• Chi Running Certified Instructor (2014)